A kanadai endokrinológus, a „stresszkutatás atyjaként” ismert
Selye János mondta: „Nem a stressz öl meg minket, hanem a rá adott reakció.”
A modern életmód gyakran magával hozza a stresszt és a feszültséget, amelyek negatívan befolyásolhatják mindennapi jólétünket. Szerencsére a természet ad nekünk olyan eszközöket, amelyek segíthetnek ezek enyhítésében és a belső egyensúly helyreállításában. A következőkben felfedezheted, mely gyógynövények nyújthatnak hatékony segítséget a Neked, és hogyan alkalmazhatod őket a mindennapok során.
Amikor a gyógynövényeket varázsszereknek vagy ártalmas anyagoknak tekintik, eltorzítják az igazságot és elrejtik azt a tényt, hogy a legtöbb esetben egyik sem áll fenn.
A tapasztalatok és a megfelelő tudás hiánya a gyógynövényekkel kapcsolatban azonban valós veszélyt jelenthet, mivel lehetővé teszi, hogy a fogyasztók könnyen áldozatul essenek a marketing manipulációnak és a gyógynövények divatos mítoszainak. Hasonlóképpen, az orvosok és más hagyományos egészségügyi szakemberek is aggódhatnak, különösen a betegeiknél alkalmazott nem bizonyított gyógymódok miatt, amelyek csodálatos gyógyulásokat ígérnek, miközben hitelességüket kérdőjelezik meg.
Hogy megértsük mely gyógynövények segítenek nekünk először is tisztáznunk kell az alapokat.
A stressz egy olyan fiziológiai és pszichológiai reakció, amely akkor következik be, amikor a szervezetet valamilyen külső vagy belső tényező, úgynevezett stresszor, olyan mértékben stimulálja, hogy az meghaladja a szervezet alkalmazkodó képességét.
A válaszreakció során a test különböző hormonokat és neurotranszmittereket szabadít fel, amelyek felkészítik a szervezetet a „harcolj vagy menekülj” válaszra.
A rövid távú feszültség a teljesítményt fokozhatja, ha azonban ez hosszútávon fennáll, negatív hatásokat okozhat az egészségre, beleértve a fizikai és mentális egészséget is.
Az adaptogének olyan természetes anyagok, legtöbbször gyógynövények vagy gyökerek kivonatai, amelyek segítik a szervezetet alkalmazkodni és ellenállni a stressznek és a környezeti változásoknak. Az adaptogének képesek normalizálni a szervezet működését, függetlenül attól, hogy túl magas vagy túl alacsony aktivitási szinten működik éppen. Ezáltal segítenek a homeosztázis, azaz a belső egyensúly fenntartásában.
Az adaptogének hatása széleskörű lehet, és segíthetnek a szervezetnek reagálni a fizikai és mentális kihívásokra, növelik a stressz toleranciát és javítják az általános életminőséget. Például az adaptogének segíthetnek normalizálni a kortizol szintet, amely a stresszhormon, és támogathatják az immunrendszert, az energiaszintet és a mentális teljesítőképességet is.
Az adaptogénekként ismert gyógynövények használata több mint ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza az ókori Indiába és Kínába, de ezeknek a gyógynövényeknek komoly kutatása csak az 1940-es években kezdődött, amikor a szovjet tudósok felfedezték ezen anyagok némelyikének előnyeit a feszültség enyhítésére, a betegségek megelőzésére és csökkentésére, a homeosztázis fenntartására, a test erősítésére.
Fontos megjegyezni, hogy az adaptogének hatása egyéni lehet, és az egyes adaptogének különböző módon befolyásolhatják az egyéneket. Ezért a megfelelő adaptogén kiválasztása és alkalmazása ismereteket és személyre szabott tanácsot igényel.
Szerencsére Magyarország gyógynövényei is adnak nekünk olyan eszközöket, amelyek segíthetnek a stressz enyhítésében és a belső egyensúly helyreállításában. A következőkben felfedezheted, mely magyarországi gyógynövények nyújthatnak hatékony segítséget az egyensúly fenntartásában és hogyan alkalmazhatod őket a mindennapok során.
Az egyik, hanem a legismertebb hangulatemelő gyógynövényünk. Kellemes tea készíthető belőle. Sokan fogyasztják a stressz okozta fejfájás enyhítésére is, vagy a jobb alvásminőség elérése céljából, ekkor főleg ha kamillával együtt fogyasztják.
A citromfüvet virágzás előtt kell gyűjteni, amikor kellemes citromíze van. Ha később gyűjtik, akkor keserű lesz.
Teája 1-2 teáskanálnyii szárított levelet forrázzunk le 2,5 dl vízzel és 15 percig lefedve hagyjuk állni. Naponta maximum 2-3 csészével fogyasszunk belőle.
Biztonsági kérdések: enyhe tiroxingátló hatással rendelkezik. Nagy mennyiségben kerülendő a Hasimoto és egyéb pajzsmirigy betegségekben szenvedőknél. Elméletileg lehetséges, hogy a citromfű nagy mennyiségben gátolja a pajzsmirigyhormon gyógyszerek működését.
Érdekesség: Ez a „fiatalító gyógynövény” szent volt a középkori mágusok számára, akik a káldeus nevet adták neki.
Gondoltad volna, hogy a levendulát régóta használják a kozmetikumokban és a parfümökben valamint a gyógyszerként? Utóbbi esetben gyakran szélhajtóként, valamint hányinger és hányás esetén.
A levendula jó idegerősítő, szorongásoldó, antidepresszáns és enyhe nootropikus szer.
Jól használható a stagnáló depresszió esetén is, citromfűvel, szent bazsalikommal keverve.
A levendula teaként fogyasztva elősegíti a nyugodt alvást, jótékony hatással van a stressz okozta fejfájásra, idegkimerültségre, az enyhén emelkedett vérnyomásra és a szorongásra. Virágai rendkívül gazdagok antioxidánsokban, melyek gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek.
Teája: 1/2 teáskanál szárított virágzatot 2,5 dl vízzel forrázzunk le, áztassuk lefedve 15 percig. Naponta maximum 2 csészével fogyasszunk belőle.
Biztonsági kérdések: várandósság alatt kerüljük a nagy mennyiségű levendula használatát. Gyógynövény-gyógyszer kölcsönhatás nem ismert.

Általában valamilyen készítmény formájában szokták alkalmazni, mert illata meglehetősen kellemetlen. Azonban jó hatással van az alvászavarra, enyhíti az ideges eredetű szívpanaszokat, csökkenti a feszültség érzését, javítja a koncentrációs képességet.
Teája: 1-2 kávéskanálnyi gyökérdrogra 2,5 dl forró vizet öntünk majd lefedve 6 órán át áztatjuk. Szűrés után az adag felét reggel, másik felét este fogyasztjuk.
Biztonsági kérdések: nagy adagban szédülést, látászavart okoz.
Érdekesség: ebből a fehér virágú és üreges szárú, évelő növényből általában Szent Györgynek áldoznak, az idegbetegségek gyógyítására szolgáló gyógyászati imákkal együtt.
Fontos: hogy bár a weboldalon található információkat megosztom Veled, hangsúlyozni szeretném, hogy ezek nem teljeskörűek, kizárólag ismeretterjesztés céljára készültek. A gyógynövények használata és fogyasztása komplex, és fennállhat a helytelen használat, illetve fogyasztás kockázata. Kérlek mielőtt bármilyen gyógynövényt használsz, konzultálj kezelőorvosoddal, vagy fitoterapeutával.
A felelősséget nem vállalom az esetleges hibás információk vagy helytelen alkalmazásból adódó következmények miatt.
A Te egészséged érdekében erősen ajánlott, hogy mindig konzultálj szakemberrel, mielőtt bármilyen új gyógymódot, vagy kiegészítőt építenél be a napi rutinodba.