Az én történetem

Sóvári Andrea

„A véletlen álnév, melyet a jó Isten választ, ha jobbnak látha azt, hogy ismeretlen maradjon.”

Albert Schweitzer

Egy életen átívelő kapcsolódás a természethez

Erdő, állatok és a szőlő csendje

Már kisgyerekként is ott éreztem magam igazán otthon, ahol a levegő tisztább volt.
A gyerekkorom az állatok simogatásával, a természet felfedezésével és a nagyapám szőlőjében töltött végtelen órákkal telt.

Bár a dédnagyapámat személyesen nem ismerhettem, az ő erdészi tudása és az erdő iránti mély tisztelete valahogyan átöröklődött nagyapámra, aki az ő tanításait továbbadva vezett be a természettel való egység világába. Ez az ősi, családi örökség – ez a láthatatlan kapocs az erdő és az ember között – kitörölhetetlenül beleivódott abba, ahogyan ma én is a világra és az emberi testre tekintek.

Nagyapám, az erdő ismerője, akinek a szemén keresztül én is megtanultam látni a természetet.

A tornaszőnyegtől az önismeretig

„Ha keresel valakit, aki tudja, milyen érzés „másnak” lenni a tornaszőnyegen, akkor jó helyen jársz. Nem profi atlétaként kezdtem, és a mozgás nem mindig volt a barátom.

2007-ben indultam az Etka-Jóga világában. Az iskolai testnevelés órákon sosem voltam a legügyesebb, a fejenállás és a szekrényugrás rémálmaim között maradt. Mégis hihetetlen, hogy ma már én vagyok az, aki az Etka-Jóga Erőgyűjtő Módszert oktatja. Az egész Édesanyám óralátogatásainak köszönhető; ő Káposztáné Borsi Erzsébethez járt.

„Soha nem terveztem, hogy oktató leszek. Minden szervem tiltakozott ellene, még Böbe is kérdezte tőlem, de mindig azt válaszoltam, hogy nem.”

Aztán egy nap megváltozott valami. Elkezdtem „beszippantani” Etka Anyó könyveit, mintha megtaláltam volna az elveszett darabomat.
Az Etka Anyóval töltött órák és napok,  az életmódtáborok és oktatóképzések – ahol megszűnt a tér és az idő –, a közös gyakorlások és a hajnalig tartó beszélgetések mind-mind formáltak. 2012-ben vettem át Etka Anyótól a képzett oktatói oklevelemet, de az igazi tanulás akkor kezdődött, amikor a saját utamat építettem.

A tanítás, és a természet hívása

2013-ban az Etka-Jóga Nemzetközi Egyesület elnöke bevont az oktatóképzésbe és a pedagógus továbbképzésbe. Óriási öröm volt számomra, hogy leendő oktatókat taníthattam, és a 60 órás akkreditált továbbképzés keretében megmutathattam a pedagógusoknak, mennyi lehetőség rejlik ebben a módszerben.

A természet szeretete azonban nemcsak a jógaórán, hanem a hétköznapjaimban is végigkísért. Már főiskolás koromban egy barátnőmmel elkezdtük járni a Bükköt – akkor még papíralapú térképpel a kezünkben tanultam meg igazán tisztelni a természetet, és megérteni azokat az íratlan szabályokat, amiket a környezetünk enged vagy éppen megtilt számunkra. Ez a gyökerektől hozott vonzalom vezetett el később az Országos Kéktúrához is. Gyerekkoromban vasárnaponként áhítattal néztem a televízióban a „Másfélmillió lépés Magyarországon” című filmsorozatot, és egy oktatótársam inspirációjára végül én is belevágtam: elkezdtük járni a Kéket.
Az erdő csendje és a folyamatos mozgás élménye azóta is a mindennapjaim része. Amikor csak tehetem, kimegyek az erdőbe. Ott találok valódi feltöltődést, amely után újult erővel térek vissza a hétköznapokhoz.

2018-tól érdeklődésünk még tudatosabban a természetes megoldások felé fordult. Nagy köszönet illeti Nyerjákné Sári Rózát és a Konnektív Felnőttképző Kft. csapatát, akik elkísértek ezen az úton.

Országos Kéktúra 2009 ősz, Siroki vár
Sóvári Andrea

SZAKMAI KÉPESÍTÉSEIM ÉS TANULMÁNYAIM

Zenei pályafutás és az Etka-Jóga kezdetei

  • 2005–2009: Nagybőgőtanár – Kamaraművész (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, tanárom: Keresztfalvi Gizella)

  • 2010–2012: MA Tanár – zenetanár nagybőgő (Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, tanárom: Keresztfalvi Gizella)

  • 2012: Etka-Jóga oktatói képesítés

    • Mestereim, akiknek hálás vagyok: Etka Anyó †, Káposztáné Borsi Erzsébet, Nyerges Margit †

  • 2013-2020 Oktatóképző és pedagógus továbbképző tréner (Etka-Jóga Nemzetközi Egyesület)

Természetgyógyászat és életmód-tudomány (Konnektív Felnőttképző Kft. )- szakmai vezető akinek egész életemben hálás leszek: Nyerjákné Sári Róza

    • 2018: Kreatív fitoterápia

    • 2019: Aromaterápia a mindennapokban

    • 2019: A hormonális egyensúly és a stressz kapcsolata

    • 2019: Egészségtudatos táplálkozás

    • 2020: Tovább fiatalon – Anti-aging életmódprogram

    • 2020: Schüssler só alapismeretek

    • 2020: Köpölyözéssel a szépségért és az egészségért

    • 2020: Komplementer hormonális egyensúly tanácsadás

    • 2020: Egészségügyi alapmodul (ÁEEK)

    • 2021: Természetgyógyász alapmodul (ÁEEK)

    • 2023: Fitoterapeuta természetgyógyász (ÁEEK)

    • 2024: Apiterápia az egészség szolgálatában

    • 2024: Ehető vadnövények az egészségfejlesztésben

A hangom és a tapasztalatom – Média megjelenések

Interjúk és riportok az Etka-Jóga és a természetes életmód erejéről

Etka-Jóga oktatóként mindig is hittem abban, hogy erről az Etka Anyó által kidolgozott módszerről mindenkinek legalább egyszer hallani érdemes. Meg kell adni az embereknek a lehetőséget, hogy újra megtapasztalják a velünk született természetes testtartás, légzés és mozgás élményét – amit sajnos sokszor elnyomtunk magunkban, és aminek a hiányával nap mint nap szembesülünk.

 

Ezért örömmel osztom meg azokat a média megjelenéseket, amelyekben szerepeltem, legyen szó rádióriportokról vagy újságcikkekről. Ezek az interjúk és cikkek remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy még több emberhez eljuttassam az Etka-Jóga és a fitoterápia iránti rajongásom pozitív üzenetét.

Beszélgetés az Etka-Jóga Erőgyűjtő Módszerről

Monos Mártával beszélgettem az Etka-Jóga Erőgyűjtő Módszer alapjairól és jótékony hatásairól. A riportban mesélek arról, hogyan segít a természetes mozgás és légzés a hétköznapokban, a testi-lelki egyensúly megtalálásában

Legyen élmény számodra minden mozdulat

Monos Mártával 2020-ban arról beszélgettem, mitől népszerű a jóga a XXI. században, és miért különleges ez a módszer.

Etka - Jóga, pandémia előtt és után.

Hogyan élte meg egy Etka – Jóga oktató a pandémiát? Milyen nehézségei, és előnyei voltak az online jógaóráknak.

Legyen élmény számodra minden mozdulat

Monos Mártával 2020-ban arról beszélgettem, mitől népszerű a jóga a XXI. században, és miért különleges ez a módszer.

Illóolajok világa

Ebben az interjúban arról beszélgettünk, hogyan használjuk biztonságosan a természet esszenciáit. 

Szakértői válaszok a Kiskegyed oldalain (2024)

2024-ben a Kiskegyed szerkesztősége felkért, hogy szakértőként válaszoljak olvasóik életmóddal és természetes gyógymódokkal kapcsolatos kérdéseire. Megtisztelő volt számomra, hogy a tudást és tapasztalatot ilyen széles körben oszthattam meg, segítve az olvasókat a testi-lelki harmónia mindennapi megtalálásában.

"Erőt kéne gyűjtenem"

Egy olvasói levélben egy 56 éves hölgy fordult a szerkesztőséghez, hogy egy komoly műtétet követően erőtlennek és elveszettnek érezte magát a jógairányzatok útvesztőjében. A cikkben arról írok, hogyan segíthet az Etka-Jóga Erőgyűjtő Módszer a regenerációban, és miért a természetes, kíméletes testtartás a kulcs az erő visszanyeréséhez a műtét utáni időszakban

Nem tudok elaludni

Utolért a klimax. Nőgyógyászatilag minden oké, de gyakran vagyok feszült, ingerült. Nehezen alszom el, felébredek az éjszaka közepén. Nem szeretnék altatót szedni, valami természetes megoldást keresek. ” 56 éves könyvelő” jeligére

A tested a saját hangszered – én segítek ráhangolódni

Nagybőgősként töltött éveim alatt tanultam meg igazán, hogy a testünk az életünk hangszere: ha a tartásunk és a légzésünk nem tiszta, az egész életünk disszonánssá válik. Az Etka-Jóga Erőgyűjtő Módszert azért választottam, mert ez a rendszer képes „hangolni” a testet, és visszaadja azt a velünk született természetes állapotot, amit a hétköznapok zaja elnyomott.

 Nem hiszek a gyors, tüneti megoldásokban. A fitoterápia és a természetes gyógymódok számomra nemcsak tanult tudomány, hanem mély meggyőződés. Hiszem, hogy a testünk egy csodálatos, komplex rendszer, amely képes az öngyógyításra és a regenerációra – nekem pedig az a hivatásom, hogy kísérőként megadjam ehhez a szükséges támogatást